A gyermeknevelés művészet! - szerinted is?


A gyermeknevelés kreatív vállalkozás, inkább művészet, semmint tudomány.”
(Bruno Bettelheim)

Bruno Bettelheim Az elég jó szülő című könyve közel 400 oldalas, apró betűkkel, illusztrációk nélkül teleírt mű. Rendhagyó módon, a három részre tagolt teljes könyvből csak az elsőt fogom ismertetni, azt is főleg az impresszióim alapján.

Bettelheim sűrű és súlyos mondanivalójú, el-elgondolkodtató műve nehezen olvasható, nem illeszthető a polcról-lekapom-valami-gyors-segítségért típusú gyakorlatias kézikönyvek sorába. Olvasás, bölcsészet és gondolkodás iránt elkötelezett, nyitott, fejlődni vágyó és önvizsgálatra kész anyáknak és apáknak ajánlom, valamint gyerekekkel és szülőkkel foglalkozó szakembereknek, pedagógusoknak, pszichológusoknak.

Míg erre a cikkre készültem, (Richard Pollack alapos biográfiájából) derült ki számomra, hogy Bettelheim – a bécsi fakereskedők gyermeke, aki a koncentrációs táborból megmenekülve Amerikában telepedett le – voltaképpen egy tehetséges csaló volt, aki máshonnan és másoktól szerzett korábbi tapasztalatait és információit sajátjaként és igen meggyőzően adta elő, vagyis csaknem a semmiből lett pszichológus, tanár, pszichoanalitikus és egy sérült gyerekeket nevelő intézmény igazgatója. A visszaemlékezések alapján ráadásul a „mester”, aki a megértést szorgalmazta és elutasított minden erőszakot a gyerekekkel szemben, a színfalak mögött egy tekintélyelvű, dührohamokra hajlamos lelkileg sérült ember volt.

Mindez azonban nem von le abból, hogy az itt tárgyalt műve, az Elég jó szülő, amit munkássága végén, utolsó könyveként, 1987-ben írt, fontos alapmű. Az alcím igen szabatos és nagyvonalú: „Könyv a gyermeknevelésről”. Az első rész címe: Szülő és gyermek, a második rész az „Én kialakításáról” ezen belül főleg a játék fontosságáról szól, majd a harmadik rész a „Család, gyermek, közösség” címet viseli, és többek közt a Mikulás és Jézuska jelenségek, „mágikus napok” is szóba kerülnek itt.

Bettelheim szerint a gyermeknevelés akkor tekinthető sikeresnek, ha a felnőtt visszamenőleg jónak tartja a neveltetését, nagyjából elégedett önmagával, képes megbirkózni az élet adta komoly akadályokkal és nehézségekkel, bízik önmagában és körülményeitől függetlenül gazdag és tartalmas a lelki élete.

A szülőnek le kell küzdenie a kísértést, hogy olyanná faragja a gyermekét, amilyennek ő szeretné. Segítenie kell viszont abban, hogy a gyermek – a maga idejében – a lehető legteljesebben megvalósítsa mindazt, amivé válni kíván, illetve képes természeti adottságaival összhangban.” (Bruno Bettelheim)

Bettelheim – ahogy Winnicott is – a tökéletességre törekvés helyett az „elég-jót” állítja mércéül, amelyben a tévedésnek, hibának, „optimális frusztrációnak” is helye van. A szerző azt képviseli, hogy a gyermek nem a szülő tárgya, birtoka, amit/akit kedve és elképzelése szerint formálhat, hanem egyedi lény, akit a szülő abban segít, hogy önmagává válhasson. Ehhez fontosnak tarja, hogy a szülő kellő önbizalommal rendelkezzen, és a saját fejével (és szívével) gondolkozzon, többek közt, mert a szülő önmagába vetett bizalma alapozza meg a gyermek önbizalmát is. A szülői önbizalom a gyerek felé irányuló bizalmat is jelenti, hogy higgyünk benne, hogy megállja a helyét az életben.

Ha ezt az első 150 oldalt egy szóval kellene összefoglalnom, akkor az az empátia, holott ez a fogalom viszonylag ritkán szerepel a könyvben, miközben végig erről szól, különféle megközelítésből.

Egy szülő legfontosabb feladata az, hogy beleélje magát, hogyan látja a helyzetet a gyermeke.” (Bruno Bettelheim)

Bettelheim következetesen, több helyen kiáll amellett, hogy különösen sokat segít, sokat jelent a gyereknevelésben, ha a szülő minél gyakrabban felidézi a saját gyerekkorát, a saját gyermeki élményeit, érzéseit. Elgondolása szerint a szülő tudattalan, elfojtott, elfeledett gyermeki emlékei erősen befolyásolják a baba, majd gyermek iránti viszonyulást. Akár egy klasszikusnak tekinthető fegyelmezési-korlátozási helyzetben, akár a rossz álmok vagy a gyakran kért mesék esetében fontos segítő út a saját hasonló témájú emlékeinket felidézni és megérteni. Segíthet azt végig gondolni – tanácsolja Bettelheim – hogy mi lehet az a helyzet (most vagy régen) amikor mi hasonló viselkedésre ragadtattuk (volna) magunkat? Egyszerűbben: Én milyen helyzetben viselkednék így?

Ha vissza tudjuk idézni saját hasonló gyermekkori tapasztalatainkat, akkor valószínűleg a haragunk is megszűnik” (Bruno Bettelheim)

A gyerekek szempontja a cselekvési indítékaik szükségszerűen mások, mint a felnőtteké, de a felnőttnek van módja megvizsgálni, megérteni a gyerek indítékait, vágyait és figyelembe venni, hogy a gyerek eredendően helyesnek ítéli, amit tesz, vagy tenni akar. Vagyis a megértés idejére át kell lépni a gyerek vonatkoztatási rendszerébe a sajátunkból.

Legokosabb, ha abból a feltevésből indulunk ki, hogy a gyermek, bármit csinál, mindig azt hiszi – jóllehet, olykor nagyot téved – hogy amit csinál, vagy tervez, az a legjobb megoldás.” (Bruno Bettelheim)

Az indítékok megértésén és elfogadása mellett a szülő nyugalma, és kiegyensúlyozottsága a gyermek biztonságérzetének másik forrása. Egyik példájában Anna Freud megfigyeléseire hivatkozik, aki a londoni bombázások idején arra lett figyelmes, hogy bizonyos gyerekek kifejezetten zavartak és nyugtalanok lettek más gyerekekre viszont nem volt ilyen hatása a hadiállapotoknak. Min múlott ez a különbség? Az anyák viselkedéséből, illetve pszichés terhelhetőségéből adódott az eltérés: hisztéria és látható szorongás helyett, egyes anyák a békeidőszakban jellemző napirendet és szokásokat tartották, adott esetben nem mentek le az óvóhelyre sem, nem hozták szóba a szükségállapotot. Ezzel mintegy átszűrték magukon a feszültséget és nem adták tovább a gyerekeknek.

A gyerek számára semmi sem fontosabb, mint az, hogyan él meg a szülő bizonyos eseményeket, hiszen ennek alapján értelmezi a világot önmaga számára.” (Bruno Bettelheim)


Manapság önismeretnek hívjuk, amit Bettelheim érzékenyen újra és újra körüljár és olyan zugokat világít meg, ahol eddig talán nem is kerestünk semmit.


Ha igyekszünk megérteni, milyen szerepet játszottak a hasonló események saját fejlődésünkben, az mindig kedvező változásokat idéz elő, mert ettől kezdve tisztábban látjuk magunkat. … E tisztánlátás segítségével együttérzünk a gyermekkel minden érzelmileg jelentős helyzetben; ez szinte mindig elmélyíti a kapcsolatunkat és örömtelibbé teszi azt mindkettőnk számára.” (Bruno Bettelheim)

Szeptembertől óvodás?! - a beszoktatás segítése

A tavasz folyamán az érintett családok kiválasztották az óvodát, beíratták az óvoda-érett kislányukat, kisfiúkat. Remélhetőleg sikerült olyan intézményt találni, amelynek hangulatával és szellemiségével, a család azonosulni tud és az óvónők és dadusok személyisége és temperamentuma rokonszenves. (Ez azért fontos, mert a szülők esetleges ellenérzéseit a gyerekek ellenállásként jelenítik majd meg - nem szívesen megy, nem játszik a többiekkel, vagy ellenkezik, nem működik együtt... )

Az óvónők iránti szülői bizalom fontos táptalaja a gyermek óvoda, óvónénik iránti bizalmának.

Mivel segítheted, hogy minél kevesebb zökkenővel szokja meg az új környezetét, az új közösségi szokásokat és szabályokat?

A beszokás egy folyamat, amit nem érdemes sürgetni, se figyelmen kívül hagyni. Idő kell hozzá, kinek több, kinek kevesebb. Amikor mi felnőttként új munkahelyre kerülünk, nekünk is időbe telik, amíg otthonosan mozgunk, kiismerjük magunkat. A beszoktatásnak is ez a lényege: az új környezet megismerése, a bizalom kialakulása. A legtöbb intézmény lehetővé teszi, hogy eleinte a gyermek a szülővel együtt ismerkedhessen az óvodával, máshol rövid, majd fokozatosan növekvő időben, a szülő jelenléte nélkül szoknak be a gyerekek. Van ahol heti négy nappal kezdenek a gyerekek, máshol az ott-alvással várnak napokat, vagy heteket.

Összeszedtem nyolc szempontot, tanácsot, amivel akár mostantól is segítheted az őszi ovikezdést


  • Érdeklődd meg, a ti óvodátokban mi a beszoktatás protokollja! Ebben eltérőek az intézmények, van ahol bemehet a szülő, van ahol nem, lehet időben behatárolt, vagy szabadabb. Feltételezhetjük, hogy az óvoda által bevezetett rendszer már régóta bevált, működő eljárás-rend, aminek a végre a gyerekek többsége megismeri, elfogadja az új környezetet. 
  • Érdeklődd meg, mi a napirend az óvodában! Ezt már nyáron, nyár végén otthon is elkezdhetitek bevezetni,különösen, ha nagyon eltérő a ti otthoni ritmusotok. Ez neked szülőként nehezebb lesz, de a gyereknek nagy segítség. Mikor mit esznek, mikor mit játszanak, mikor mennek az udvarra, hogy szólítják a gyerekek az óvónéniket, stb, ezeket mind jó, ha megérdeklődjük. 
  • Nézzétek meg nyáron az óvodát a leendő kisovissal! Van ahol ismerkedő délutánokon már fogadják a piciket az óvodák, máshol akár még nyári családi tábor is szerveznek. A lényeg, hogy fokozatosan és természetesen lépjen be az óvoda a gyermek életébe. 
  • Beszéld meg valakivel, ha neked fáj az elválás! Ez neked és a gyermeknek is segít. Sokszor nehezíti meg a beszokást, hogy a gyerek tudja, sejti, érzi, hogy te kint sírsz az óvoda előtt, miután elváltok... Fontos, hogy te - szülőként - hamarabb megküzdj ezzel a fájdalommal. Keress egy empatikus jóbarátot, a szülőtársadat, vagy egy szakembert és beszéld ki magadból, hogy készen állj, ha eljön az ideje. 
 
A Lányom doboz-ovija négy évvel ezelőttről. Néha még ma is előveszi  
  • Játsszatok oviba-menőset babákkal, vagy játékfigurákkal! Kartonból, vagy építőkockából megalkothatjátok a gyermek leendő óvodáját, amiben bejárhatóak az intézmény reális terei - az öltöző, a játszószoba, az étkező, a mosdó, a wc-k, az udvar... Játszunk ovisat! - javasold és válasszatok figurákat, bábukat, akik mennek az óvodába, anyukákat, akik kísérik őket, majd dolgozni vagy vásárolni fognak, óvónéniket, akik várják a gyerekeket... Ez nagyon jó segítő eszköz, nagyon sokat segíthet a gyermeknek, hogy előre felkészüljön, hogy a fantáziáit megjeleníthesse, kijátszhassa. A játék fókuszában lehet az elválás - eleinte nyilván az lesz - később akár a többi gyerekkel való játszás, vagy az, hogy hol van anya, apa, a kistesó, nagytesó miközben ő az oviban van. Az óvodás napirendet is el lehet játszani így. Ha a gyermek rákap, akkor naponta, vagy naponta többször akar ilyen ovisat játszani, ami nagy türelmet igényel a felnőttől, de a nyereség is óriási: a gyermek lelkileg, érzelmileg felkészülten megy ősszel az óvodába.
  • A tanév első hónapjaiban - miután a beszoktatást elkezdtétek - ne menjetek nyaralni! Egy-két hét szünet nagyon megakaszthatja a folyamatot. 
  • Légy erős akkor is, ha sír, amikor elváltok! Jó kezekben, jó helyen hagyod ott. A te dolgod, hogy kitarts és következetesen képviseld, hogy ő már óvodás és az óvodában van a helye. (Anno az én lányom az első hét harmadik vagy negyedik napján azt mondta: "Én nem akarok, de anya mondta, hogy kell" - és közben önállóan felöltözött... )  
  • Ne ijedj meg, ha bizonyos dolgokat még hetekkel később sem tesz meg az óvodában! Lehet, hogy reggel gond nélkül mentek és simán elváltok, de az oviban nem pisil, vagy nem kakil, vagy nem eszik, vagy nem veszi át a nadrágját, vagy nem alszik... Ezek védelmi vonalak, a megérkezés, beszokás utolsó védőbástyái... Remélhetőleg az óvónők türelmével karöltve te is nyugodt maradsz és kivárod a szükséges időt. 

Ti hogyan készültök, készültetek az óvodára? Örömmel veszem, ha megírod!


Szélessáv az otthonokban: áldás vagy átok?

A cikk "Okostelefontól hülye gyerekek?" címmel jelent meg a Drót magazin hasábjain.

Az internet egyértelműen nem megfelelő hely 
egy fiatal gyerek számára, aki egyedül és felügyelet nélkül nézelődik.”  
 (Steyer)

James P. Steyer amerikai jogász és kommunikációs szakember nem a klasszikus gyereknevelési témákról írt; az ő könyvének címe: Szólj vissza a Facebooknak! - Gyakorlati útmutató a gyerekneveléshez a digitális korszakban.

Milyen ártalmai vannak a gyerekkori netezésnek? Hogyan viszonyuljon a szülő ahhoz a jelenséghez, ami az ő gyerekkorában, még ismeretlen volt és számára is új, izgalmas, felfedezendő világ? Mit tehet a szülő? Melyik életkorban mire érdemes figyelni?

Ezekre a kérdésekre ad választ könnyen olvasható, élvezetes és kifejezetten érdekes, szemléletformáló könyvében Steyer, aki az amerikai Common Sense Media szervezetnél azon dolgozik, hogy minél több iskola és család ismerje meg a felelős internethasználat – digitális állampolgárság – szabályait, jelezze a veszélyforrásokat, és a felhasználók körültekintő, felelős informálására bírja a népszerű játékok és portálok fejlesztőit.

A könyv alapvetése, hogy a digitális világ nem kikerülhető, az életünk szerves része, a gyerekeké ugyanúgy, mint a felnőtteké. Ám ebben a világban is a szülőnek kell navigálnia tudni a gyereket, és a szülőnek felelőssége és lehetősége korlátozni, szűrni, megismerni a gyerekek internethasználati szokásait, illetve minél inkább kitolni azt az életkort, amikor bármilyen elektronikus eszközt, pláne okostelefont, tabletet adunk a gyereknek. (Ez nyilván komoly tudatosságot igényel a szülőktől egy olyan világban, ahol egyes termékekkel kifejezetten a bölcsődés és óvódás korosztályt célozzák meg.)
Mivel nem lehetséges megóvni a gyerekeket az összes nem nekik való tartalomtól, ezért a szülők fő feladata olyan értékeket és eszközöket adni amelyekkel képesek lesznek sikeresen válogatni és helyes ítéleteket hozni. A korlátozott hozzáféréssel, a médiaüzenetek közös feldolgozásával és megértésével, a technológia építő és kreatív felhasználásával segíthetjük, hogy a legtöbb jót hozzák ki az új, digitális korszak adta lehetőségekből.

Chelsea Clinton – aki Steyerrel dolgozik – előszavából megtudjuk, hogy bár Clinton elnök nemegyszer játszott Oregon Trail-t Chelsyvel, az ő családjukban szigorú médiaszabályok érvényesültek, és rendszeresen megbeszélték a látottakat; a könyv hiányossága, hogy a kiadó (Gabo) a fordításon túl nem járt utána a magyarországi adatoknak, cégeknek, szabályoknak.

Az első részben, 130 oldalon, az internetezés hatásait, veszélyeit és hasznát fejti ki a szerző, gyakori kitekintéssel a saját családjában tapasztaltakra, illetve sokat hivatkozik személyes és szakmai kapcsolatira a „szilícium-völgyi cégóriások” vezetőivel, ami nagyban emeli a könyv hitelét.

A K.A.P. rövidítés az azonosított veszélyek kezdőbetűiből áll össze.

Kapcsolatok: az egyre több monitor előtt töltött idő, a különböző üzenet-jelző hangok figyelemelterelő hatása, negatívan befolyásolják az emberi kapcsolatainkat, zavart kelt a tartós és osztatlan figyelmi-képességeinkben, rontja a nem-verbális kommunikációs, érzelmi jelek olvasásának képességét; a közösségi oldalakon meggondolatlan és vissza nem vonható, kapcsolatokat mérgező minősítéseket adhatunk és kaphatunk.

Addikció, figyelemzavar: a digitális média gyorsasága, intenzitása, a hatékonyság megélése igen addiktív. (sok profi játék-fejlesztő kifejezetten beépít addiktív elemeket) Minél korábbi életkorban és minél több időt tölt el a gyerek, vagy a fiatal az elektronikus felületekkel, annál valószínűbben veszélyeztetett a függőséggel szemben. A gyerekeknek nincs beépítve a stop gomb, ha a szülő nem szabályozza, a gyerekek órákat, napokat, éjszakákat játszanának/játszanak át.
A kutatók a figyelemzavar tünetegyüttes megtízszereződősét is a digitális korszak számlájára írják. A szimultán több felületen való munka, - sok megnyitott oldal, csevegő ablakok, közösségi oldalak – látszólag hatékony, figyelmünk ide-oda cikáz, de valójában az összteljesítményünk csökken, az agyunk fokozottan kifárad, letompul.

Privát szféra: a személyes életrészek, az intimitás normáinak drasztikus változása kiemelt jelentőségű Steyer szerint. Az utóbb kínossá váló megosztások, a szexüzenetek, a lájkokban mért önbecsülés jelenségei személyiség torzító hatásúak; a felhasználó engedélyét nem kérő helymeghatározó alkalmazások, az online tevékenység alapján célzott reklámok pedig mind visszaélnek az elavult szabályozással, amelyik a gyerekek privát szférához való jogát tárgyalják.

Szülőként nem hagynánk, hogy az öt vagy hatévesünk kisétáljon az ajtón az engedélyünk nélkül anélkül, hogy pontosan tudnánk, hogy hová megy és meddig marad. Ugyanez az éberség szükséges, hogy a gyerekünket biztonságban tudjuk a digitális környezetben.” (Steyer)


A második részben, 100 oldalon, „Nevelés 2.0” címmel születéstől 15 éves korig, hét korcsoportra bontva részletesen végigveszi, hogy mi való és nem-való egy olyan idős gyereknek, és hogy mire figyeljen a szülő, milyen elvekhez tartsa magát.

Steyer többször ismétlődő, legfontosabb tanácsai:
  • A szülő legyen példakép; rendszeresen tartson médiaszünetet, figyeljen a gyerekre, ha vele van;
  • Meghatározott és következetesen betartott képernyő-idő: mennyi időt tölthet a gyerek bármilyen képernyő (tv, monitor) előtt: 2 év alatt lehetőleg semennyit, óvodás, kisiskolás korban maximum egy órát, és későbbis is limitált időt;
  • Saját szobájában ne legyen semmilyen digitális eszköz, játék;
  • A mobileszköz, tablet, laptop nem játék; csak engedéllyel, kívételes esetben kapja meg a gyerek;
  • A szülő nézze, tudja mit csinál, mivel játszik, kivel beszélget a gyerek;
  • A szülő szelektáljon: előre nézze meg azt a dvd-t, játékot, amit a gyereknek megenged, mert sok bizonyos korosztályosnak ajánlott termék valójában kifejezetten erőszakos, és/vagy reklámokat tartalmaz
Steyer szerint középiskolás kor előtt nem tanácsos okostelefont adni a gyerekeknek, mert a kontrollálhatatlan digitális világhoz szükséges érzelmi érettséget, önreflexiós- és ítélőképességet, kritikus gondolkodást ekkor érik el a gyerekek.

A lényeg egyszerű: tudnunk kell, mi történik gyerekeink digitális világában, beszélnünk kell velük arról, amit látnak és tapasztalnak és meg kell tanítanunk őket arra, hogy kritikusan kezeljék a látottakat. Korlátoznunk kell hozzáférésüket bizonyos médiához és technológiához kicsi koruktól kezdve, és továbbra is felügyelnünk kell hogyan dolgozzák fel az üzeneteket és képeket miközben egyre függetlenebbek lesznek.” (Steyer)


Nálatok hány éves kortól interneteznek a gyerekek? Ellenőrzöd mit csinálnak a világhálón?



Követendő Közlések ABC-je

KÖVETENDŐ KÖZLÉSEK ABC-JE
Pár éve elérhető már a Kerülendő Közlések ABC-je a letölthető anyagok közt.

Most összeszedtem a Követendő Közléseket, melyekről itt-ott már esett szó. A listába belevettem néhány nem verbális kommunikációs eszközt is, amelyek az együttműködést segítik. Röviden mutatom most be ezeket. 

 

  • Ajándék – a szeretet kifejezésének egyik lehetősége; alanyi jogon jár, nem kell kiérdemelni
  • Átfogalmazás, tisztázó kérdések – a gyerek mondandójának összefoglalása vagy elismétlése más szavakkal; az érzelmek tükrözéséhez hasonló
  • Bárcsak módszer – a gyerek vágyának teljesítése képzeletben; a vágy létjogosultságának elismerése; annak közvetítése, hogy értjük és megértjük a vágyát („Bárcsak tarthatnánk igazi lovat is!”)
  • Családgyűlés – családi munkamegosztás, házirend és visszatérő konfliktusok megbeszélésének komplex, egész családot bevonó módszere.
  • Düh kifejezése szavakkal vagy szimbolikusan – a dühös érzések kifejező megfogalmazása, vagy lerajzolása; cél a dühös cselekedetek (ütés, rúgás stb) helyettesítése, elkerülése; pl: „Annyira, de annyira mérges vagyok, hogy legszívesebben az összes tányért a földhöz vágnám!”
  • Elismerős szavak – a szeretet kifejezésének egyik lehetősége; becézés, kedves szavak, a teljesítmény elismerése, cselekedetek megerősítése szavakkal
  • Egyedi igények, egyéni bánásmód – a testvérek egyenlő vagy azonos elismerése helyett, az egyedi igényeik és szükségleteik alapján adott elismerések és tárgyak
  • Empátia – szükséges szülői attitűd; a gyerek lehetséges érzéseinek átérzése, saját (gyerekkori) tapasztalataink alapján; annak tudata, hogy a gyermek testileg-lelkileg kiszolgáltatott a szüleinek
  • Értő figyelem, érzelmek tükrözése, elfogadása – a gyerek verbális és nem-verbális közléseinek érzelmi tartalmára való utalás, annak megfogalmazása, hogy értjük, vagy érteni véljük, hogyan érez. („Látom, nagyon feldúlt vagy.”)
  • Én-üzenetek, saját érzések, igények megfogalmazása – az érzések, elvárások megfogalmazása E/1-ben, kijelentő módban, kerülve a másik minősítését, vagy az utasítást (te-üzenet); pl: „Fáradt vagyok, lepihenek, aztán játszunk egy dominót”; „Nem tetszik, ha ilyen goromba szavakat használsz!”
  • Feltétel nélküli szeretet – a szeretet és elfogadás alanyi jogon, amit nem kell kiérdemelni, nem kell tenni érte, valamilyennek lenni; ez a személyiség építőanyaga
  • Gyengéd testi ráhatás – fizikai beavatkozás, finoman, de határozottan eltérítjük, kimozdítjuk a gyereket abból amit csinál
  • Humor – segítő attitűd, jó, ha elő tudjuk venni, amikor szükséges
  • Hümmögés – a figyelem kifejezőeszköze, a szemkontaktus, bólogatás (stb) kísérője, segítség, hogy ne beszéljünk sokat/feleslegesen
  • Hívogatók – a figyelmünk és kíváncsiságunk kifejező formáinak gyűjtőneve; a hümmögés is ide tartozik; továbbá: Igen?, valóban?, Nahát!, Ejjha!, Ezt nevezem!, Aztán mi történt...? stb
  • Információk – tárgyilagosságra törekvő technikák egyike; az elvárások, szabályok megfogalmazásának minél semlegesebb módja; pl: „7-kor vacsoraidő.” „A favonat nem ütögetésre való.” „A csizmának nem itt van a helye.” „Odaadom, de elvárom,hogy visszatedd, miután végeztél.”
  • Időhatár – a kérés kiegészítő eleme; adjuk meg, vagy beszéljük meg, hogy meddig bezárólag tegyen meg valamit a gyerek
  • Jövő-fókusz – a tapasztalatokra koncentrálás a hibáztatás és vádaskodás helyett; hogyan lehet elkerülni legközelebb...
  • Játékidő – a minőségi idő egy fontos lehetősége, megbeszélt időben és hosszban, a szülő osztatlan figyelmét adja a gyereknek, a játékot a gyerek megválaszthatja, a szülő is kreatívan részt vesz, valódi játszótárs; pl szerepcsere játék
  • Kérés – fontos kommunikációs forma; követeléstől elkülönítendő.
  • Kapcsolódás – ráhangolódás a gyerekre, a szeretetteli kapcsolat átélése, megélése
  • Következmény-fókusz – jövőfókusszal hasonló; adjuk meg a lehetőséget, hogy a gyerek segítsen jóvá tenni a hibáját, tapasztalja meg tettei következményeit
  • Leíró közlések – a tárgyilagosságra törekvő technikák közé tartozik, igényeinket és elismerésüket kifejezésének is követendő módja; pl: „Utcai cipőt látok a szőnyegen”; „Egy hibás példát láttam a matekfüzetedben”; Nadrág, póló és még zokni is, te egyedül felöltöztél, ez igen!” „Nagyon szép rendet látok a gyerekszobában, játékok, könyvek, ruhák mind a helyükön!”
  • Mondókák – a naponta (többször) ismétlődő helyzetek ritmust adó kísérője lehet egy-egy rövidebb-hosszabb mondóka, dalocska, versike; reggeli ébresztés, pelenkázás, fürdés/fürdetés, (hajmosás), evés/etetés, sétálás, lefekvés...
  • Melléguggolás, hozzáhajolás – az odafordulás és szemkontaktus mellett a figyelem és elfogadás fontos jelzése; a gyermek szem magasságába kerülünk
  • Minőségi idő – a szeretet kifejezésének egy lehetséges módja; teljes figyelmünket a gyereknek szenteljük, mással nem foglalkozunk; olyan közös tevékenységet választunk, amit mindketten, de a gyerek mindenképp élvez
  • Miért-mit-hogyan kérdések átgondolása – miért viselkedik úgy, ahogy, vajon? mit szeretnék megtanítani most neki? hogyan tudom ezt a legjobban megtenni?
  • Megfigyelés – tárgyilagosságra törekvő technika; az érzékszervekkel felfogható tényeket (amit látunk, hallunk) elkülönítsük az értékelésünktől, minősítésektől (mi erről a véleményünk); pl: „sáros cipőt látok a szőnyegen / gusztustalan sáros cipőt látok a tiszta szőnyegen...”
  • Napirend – a gyerekek ismétlődésre és ritmusokra való igényének a kiszolgálása; az együttműködés egyik alapköve
  • Odafordulás – a melléguggolás és szemkontaktus mellett a figyelem és elfogadás fontos jelzése; nagy erővel bír
  • Példamutatás – a szülők szavai akkor számítanak igazán, ha a tetteik is szinkronban vannak; a gyerekek abból tanulnak elsősorban amit látnak a felnőttektől
  • Pozitivitás – követendő alap-attitűd; a gyerek személyiségének, tulajdonságainak, tetteinek jó, előnyös oldalának hangsúlyozása, azt mondjuk,kérjük, amit szeretnénk, ne azt amit nem; jót feltételezzünk a gyerekről, és a gyakori tiltások, „nem-ek” helyett „feltételes igen” szerkezeteket használata; pl: „inkább ezzel a játék-késsel vágjál.”
  • Ránézés – a figyelem és elfogadás fontos jelzése
  • Súgás – egy kérés, vagy információ, vagy leíró közlés a fülbe súgva még hatásosabb; a gyerekek szeretnek sugdolózni, fizikai közelséget is jelent, „mellesleg” meg is érinthetjük
  • Saját megoldás-találás segítése – sok technikának ez a kifejezett célja; a kész megoldások, tanácsok, kinyilatkoztatások helyett, a gyerek jöjjön rá, hogy mi legyen a következő lépés, és önként tegye meg pl kiviszi a sáros cipőt a szőnyegről
  • Szeretetnyelvek – a szeretet kifejezésének öt lehetséges módja: ajándék, elismerő szavak, minőségi idő, szívességek, testi érintés
  • Szívességek, szolgálat – a szeretet kifejezésének egy lehetséges módja; szülőként sok ilyet teszünk, gondoskodó, törődő gesztusok
  • Szükségletek észlelése – saját szükségleteink és a gyerek szükségleteinek felismerése a kérések mögött
  • Szemkontaktus – a figyelem és elfogadás fontos jelzése
  • Testi érintés – a szeretet kifejezésének egy lehetséges módja; simogatás, ölelés, puszi, összebújás, stb.
  • Utalás, összefoglalás egyszóval – a felesleges (hegyi) beszéd elkerülésének technikája; visszatérő szituációk megoldása egy egy kulcs-szó kimondásával, pl: „Cipő...!”, vagy elismerés kifejezése egy-egy fogalommal, pl „...ezt nevezem kitartásnak!
  • Vereségmentes konfliktusmegoldás – olyan komplex konfliktusmegoldási protokoll, amelyben mindenki számára elfogadható megoldást találnak a résztvevők; fontos eleme a minősítés, értékelés nélküli szabad ötletelés lehetőleg írásban
  • Választási lehetőség – együttműködést segítő fontos eszköz; a szülő kijelöli a választási lehetőségek körét (max 3 elemet) és a gyerek választhat; pl: a sárga vagy a piros pólót veszed ma fel?
  • Zárás – egyfelől ez a felsorolás vége, másfelől a gyereknek nem való, értékes, törékeny, veszélyes és gyakran-konfliktust okozó tárgyakat zárjuk el a gyerek elől, ezzel is segítve gyerekbarát, tiltás-szegény környezetet.

Írjátok meg, ha kiegészítenétek még valamivel!


Az elfogadás nyelve

A szeretetnyelvek után, most az elfogadás nyelvéről írok, Gordon az értő figyelem technikáját hívja így.

Thomas Gordon alapművére már többször hivatkoztam, de magáról a könyvről csak most írok, mert a Drót magazinnak írt gyereknevelési könyvsorozatomból ez a mű nem hiányozhat.

A „P.E.T.” az az a Parent Effectiveness Training, vagyis a szülői eredményesség tanulásának módszere 1962-ben jelent meg először Egyesült Államokban, majd azóta 32 nyelven több millió olvasóhoz eljutott. Gordon pszichológusként dolgozott gyerekekkel és családokkal, majd munkásságát a tanári és vezetői hatékonyság fejlesztése szolgálatába is állította.
1990-ben jelent meg magyarul F. Várkonyi Zsuzsa fordításában, aki később többek közt megírta a Már százszor megmondtam című olvasmányos és tanulságos saját könyvét magán viselve a gordoni alapokat.

A magyar kiadás címe egy ideig a „P.E.T. A szülői eredményesség tanulása – A Gordon módszer – Hogyan változtathatják a szülők a gyerekekhez fűződő egyoldalú viszonyukat egyenrangú, örömteli kapcsolattá?” majd 2000-től ezt némileg leegyszerűsítve „P.E.T A gyereknevelés aranykönyve” lett a címe változatlan tartalommal. Utoljára tavaly adta ki a a Gordon Kiadó.

A 250 oldalas, jól olvasható, áttekinthetően szerkesztett könyv – bár a gyereknevelésre fókuszál – valójában kommunikációs szakkönyv, a legtöbb kommunikációs készségfejlesztő tréning, tanfolyam merít a gordon-módszerből, annyira alapvető szabályokat, módszereket, jelenségeket ír le. Ha úgy tetszik minden későbbi kommunikációs tanácsadó Gordon köpenyegéből bújt elő. 

Melyek ezek?

A Gordon módszer három legfontosabb eleme közül az első, amit ő az „elfogadás nyelvének” is nevez és több fejezeten keresztül, alaposan körüljárja az „értő figyelem.” Ez azt jelenti, hogy a szülő nem csak a gyermek mondanivalójának a tartalmára figyel, hanem az érzelmi töltetére is, „dekódolja azt” és arra is, illetve elsősorban arra reagál, megnevezve az érzést: látom, feldúlt vagy, te aztán dühös vagy, úgy látom elkeseredtél... Az értő figyelem megnyilvánulása az is, ha más szavakkal, az érzelmekről való benyomásunkat is beleszőve átfogalmazzuk a gyerek mondandóját.
Gordon példája:
„GY: Amióta Zsoltiék nyaralnak, nincs kivel játszanom. Nem tudom mivel töltsem az időt.
SZ: Hiányzik, hogy nincs itt Zsolti, akivel játszhatnál és most nem tudod, mit találhatnál ki, ami szórakoztatna.
GY: Igen. Bárcsak ki tudnék találni valamit.”

Ahogy ebből a példából is látszik, a szülő „csak” érzelmileg tükrözi a gyerek állítását, nem minősít, nem ad tanácsot.
Az értő figyelem hatására a gyerek érzi, tapasztalja, hogy a szülő figyel rá, vele van, nem akar tőle semmit, de elérhető. Megtanulja az érzelmi állapotait az érzelem elnevezéseivel azonosítani, címkézni, a kellemetlen érzések is kimondhatóvá válnak, elmélyíti a szülő és gyermek közti kapcsolatot, és bátorítja a gyereket a saját megoldásait megtalálni.

Az értő figyelem arra bátorítja a gyereket, hogy önállóan gondolkodjon, maga állítson fel diagnózist a bajról és meglelje a saját megoldását.” (Thomas Gordon)

Az értő figyelemről szóló fejezetek számtalan jó példával segíti a megértést, tisztázzák a hibaforrásokat, a szükséges szemléletet és a beszélni még nem tudó kisbabákkal kapcsolatos tudnivalókat.

A második általam nagyon hasznosnak ítélt eszköz az „én-üzenetek”. Ez azt jelenti, hogy a szülő egyes szám első személyben fogalmaz meg állításokat, vagyis mondatait énnel kezdi, az róla közöl valamit. (Tehát nem a másikról, ami a „te-üzenet”)
Gordon példája:
Én-üzenet: „Jajj, ez nagyon fáj! Nem szeretem, ha megrúgnak!”
Te-zenet: „Rossz kisfiú vagy! Soha semkit ne rúgj meg!”
Ez arra jó, hogy a szülő a saját érzéseit, problémáit fogalmazza meg és a gyereknek marad tere korrigálni a viselkedését, változtatni azon, a saját belátása alapján. Az „én-üzenet” a gyerek felé irányuló bizalmat és felelősséget kommunikálja, azzal, hogy nem mondjuk meg mit csináljon, vagy mit gondolunk róla. A minősítő, bántó jelzők használata rombolja két ember kapcsolatát, míg az „én-üzenetek” gyógyítják, építik azt.

Az „én-üzenet” elősegíti, hogy a gyerek fejlődjön, és megtanuljon felelősséget viselni saját tetteiért. Az „én-üzenettel” azt is közöljük vele, hogy nem vesszük át a felelősséget tőle, és megbízunk abban, hogy a helyzettel elboldogul; bízunk benne, hogy igényeinket tiszteletben fogja tartani és lehetőséget adunk neki, hogy maga találjon viselkedésének mindkettőnk számára elfogadható irányt.” (Thomas Gordon)

A harmadik általam kiemelt gordoni eljárás a „konfliktusmegoldás vereségmentes módszere”, ami azt jelenti, hogy egy konfliktusból mindkét fél jól jöjjön ki, elkerülve, hogy bármelyikük is vesztesnek érezze magát, kölcsönös megegyezéssel megtalálva a megoldást. Ehhez egy hat lépéses modellt javasol Gordon: 1. fogalmazzuk meg a konfliktust, 2. gyűjtsünk ötleteket a megoldáshoz (brain storming, értékelés nélkül) 3. mérlegeljük az ötleteket, 4. döntés a legjobb elfogadható javaslat mellett, 5. előkészületek a megvalósításhoz, 6. utólagos kiértékelés, hogy vált be.
A különböző kofliktus-megoldásokról öt fejezeten át olvashatunk a könyvben, a vereségmentes módszer gyakorlatát a 13. fejezetben fejti ki Gordon.

A konfliktusmegoldás vereségmentes módszerével minden egyedi szülő és egyedi gyereke rendezheti egyedi konfliktusát, ha megtudják találni azt az egyedi megoldást, mely mindkét fél számára elfogadható.” (Thomas Gordon)

Az ismertetőből kihagytam legalább két fontos gordoni fogalmat: az egyik a „problémagazda”, nevezetesen, hogy éppen kinek van baja, problémája, bánata; elsősorban a gyereknek és akkor a szülő értő figyelemmel fordulhat felé; vagy a szülőnek, aki én-üzenettel jelezheti ezt.

A másik a „közlés-sorompók”, amelyek dialógus-akasztó megszólalások, különösen érzelmileg telített helyzetben, ezért lehetőleg kerüljük ezeket: utasítás, parancsolás, figyelmeztetés, fenyegetés, prédikálás, moralizálás, tanács, megoldási javaslatok, kioktatás, logikai érvelés, ítélkezés, kritizálás, hibáztatás, dicséret, egyetértés, kifigurázás, megbélyegzés, értelmezés,elemzés, diagnosztizálás, vizsgálódás, kérdezősködés, faggatózás, elterelés, humorizálás, visszavonulás. Ezekről már korábban volt szó

Ezek az kommunikációs eszközök idővel és gyakorlással válnak készséggé, attól függően, hogy mennyire tudunk odafigyelni a szavainkra, a szituációk sajátosságaira. Az értő figyelem, az én-üzenetek és a vereségmentes módszer légkörében felnövő gyerekek egészséges önbizalommal és magas érzelmi intelligenciával vághatnak bele felnőtt életükbe. Elkezdeni sosem késő.

Idén egyszer, nyár elején tartok Szelíd Szülő Szemináriumot, amelyen többek közt ezeket a készségeket is gyakoroljuk. A Szemináriumra már lehet jelentkezni, szeretettel várlak! 


Gyerekek az interneten

A tévé nem gyerekeknek való morgom néha, de hangosan már alig mondhatom, hisz igenis, az óvodás is tudja, hogy nyilvánvalóan vannak gyerekműsorok, gyerekcsatornák és csak én szeretném, hogy a tévé a felnőttek elfoglaltsága legyen, vagy még az övék se.

A gyerekek, szerte a világon sokat néznek tévét, egy angol kutatás szerint az angol hétévesek már egy évet eltévéztek az életükből!

A gyerekek tévézésének gyakorlatilag csak hátránya van.
- Helyhez köti, inaktívvá teszi a gyereket
- A fantáziájuk, képzeletük használata helyett a kész képeket szokják meg
- Károsan befolyásolja a fejlődő agyat
- Sok erőszakkal találkozhatnak, (mesében, filmben, híradóban is) amitől megijedhet aztán érzéketlenné, vagy maga is erőszakossá válhat
- A mesék és filmek világát és az élet valóságát összemossák, torz képzetek alakulnak, pl a valós vagy mesebeli lényekről/állatokról, vagy a lányos és fiús dolgokról
- Reklámok hatnak rájuk, ami ellen nem tudnak védekezni
- A sok tévézés addiktív, a visszatérő műsorok, szereplők hívják, marasztalják a nézőket és a gyereknek nincs eszköze megóvni magát

Az orvos-szakmai ajánlások szerint a 2-3 éven aluli gyerekek egyáltalán ne nézzenek tévét, és később is csak válogatott, reklám és erőszakmentes műsorokat nézzen, a szülővel együtt és beszéljék meg amit láttak. A televíziózás ideje eleinte max egy, aztán max kettő óra legyen.

Ez mennyire életszerű, szerintetek? 


Eredetileg az internetezésről akartam írni, mert nemrég a kezembe került egy tanulmány, amely szerint
- az 1 éven aluli holland gyerekek 5%-a már internetezik (!)
- a 3-4 éves svéd, belga, holland gyerekek 70-80 % internetezik
- az osztrák 3-6 éves gyerekek 48%-a online
- a norvég 6 év alatti gyerekek 58% netezik
- az angol 5-7 évesek 87% felhasználó
- a német 6-7 évesek 21%-a és a 8-9 évesek 48%-a internet használó
Európán kívül:
- a dél-koreai 3-9 évesek 93% internetezik heti 8-9 órát (!)
- az amerikai 5 évesek fele, 8 évesek 70% felhasználó
- az ausztrál 5-8 évesek 79%-a online.
Ez az összefoglaló magyar adatokat nem említ.
Ez másik tanulmány szerint a magyar gyerekek 9 éves koruktól kezdik önállóan használni a netet. 

A gyerekek leggyakrabban okostelefonon és táblagépeken interneteznek. A kisebbek közt legnépszerűbbek a videók, videómegosztó portálok, például a YouTube, aztán az online játékok és 8-9 évtől a közösségi oldalak, például a Facebook, ahol a regisztrálás elméleti korhatára 13 év, amúgy.

Az alábbi táblázat az EU KID ONLINE II nevű kutatás összefoglalójából származik és az gyerekek online életének lehetőségeit és kockázatait foglalja össze, tartalmi, kapcsolati és viselkedési oldalról.
EU KIDS ONLINE II kutatás; www.ithaka.hu

Mindez minimum azt jelenti, hogy a digitális világ nem megkerülhető a gyerekek életében sem, egy ponton túl és ez legoptimálisabb esetben 15-16 év, mire kialakulhatnak a megfelelő intellektuális és érzelmi szűrői a fiataloknak és működő stratégiával kezelhetnek olyan veszélyt, vagy ártalmat jelentő helyzeteket, amelyek egy fiatalabb gyereket még kifejezetten összezavarhat, vagy nagyobb elakadást is okozhat a fejlődésében.

A legtöbb gyerek (mint fentebb olvashattuk) azonban bőven hamarabb lesz online és ez a képernyő előtt töltött idő már nem passzív, mint a tv előtt, hanem nagyon is aktív, interaktív.


Nálatok milyen internetezési szabály van otthon? Hány éves kortól netezhetnek a gyerekek nálatok? Ellenőrzitek mit csinál online?

A szeretet cselekszik

Gary Chapman Amerikában élő házassági tanácsadó és lelki gondozó a kilencvenes évek végén, elsősorban házasságban élőknek írta meg a szeretetnyelvekről szóló munkáját, „Egymásra hangolva” címmel. Ebben azt állítja, hogy mindenkinek van egy elsődleges szeretetnyelve, amelyen a legjobban érti és érzi, hogy szeretve van. Ez az elmélet azóta nagy népszerűségnek örvend, és Chapman megírta már külön a gyerekre, a serdülőkre, az egyedülállókra és a munkahelyi közösségekre adaptált változatokat is. Mindig ugyanarról az öt szeretetnyelvről beszél, más-más környezetbe helyezve azt. Könyvei könnyen olvashatóak, élvezetesek és meggyőzőek.


A szeretetről sok vallás, filozófus, pszichológus, ezoterikus-spirituális tanító gondolkozik(ott) és ír(t) hiszen a tartós emberi kapcsolatok legfontosabb, ám törékeny, múlékony és olykor veszélyes értéke ez.
Chapman könyvei, elmélete azért jó és feltehetőleg azért ilyen népszerűek, mert a filozofálás, elmélkedés helyett konkrétumokhoz köti a szeretetet, megragadhatóvá, kézzel-foghatóvá teszi.
Azt a végtelen sok módot, ahogy kifejezhetjük a szeretetünket, öt csoportba osztja, nyelvnek nevezi, és azt mondja, hogy ebből egy, vagy kettő igazán a sajátunk, amiből a legjobban érezzük, hogy szeretve vagyunk és ez többnyire az, amelyiken mi magunk is könnyen kifejezzük szeretetünket. Mindazonáltal minden könyvben ad tippeket, hogy mi módon deríthetjük fel valaki szeretetnyelvét.


A gyerekekről szóló részt a gyermekpszichiáter Ross Campbell-lel írta, akinek a legelgondolkodtatóbb állítása, hogy a gyerekek minden megnyilvánulásukkal, szüntelenül azt kérdezik: „szeretsz?” Ha a szülő újra és újra megerősíti, hogy igen, mindig minden körülmény közt és feltételek nélkül szereti a gyermekét, akkor a feltöltött szeretettankkal a gyermek megnyugszik és sokkal együttműködőbb lesz. A helytelen viselkedés mögött az üres szeretet tank áll. - állítják a szerzők.

A gyerekek saját szeretetnyelve öt éves koruk körül formálódik. Előtte kevéssé megállapítható, illetve a szülő akkor tesz helyesen, ha mind az öt szeretetnyelven beszél a gyermekkel, vagyis megismerteti vele az összes szeretet-csatornát, és ki tudja alakítani a saját szeretet-nyelvét.

Honnan tudod, hogy anya/apa szeret? - kérdezhetjük meg a gyermekünktől.

A Gyerekekre hangolva című könyv azonban nem csak a szeretetnyelvekről szól. A 8.-9.-10. fejezetek a fegyelmezés, a tanulás és a harag témaköreit elemzik és fontos alapvető megállapításokat tesznek.

A fegyelmezésnek – mint a helytelen magatartás korrigálásának – szeretetből kell fakadnia. Minél inkább érzi a gyermek a szeretetet, annál könnyebben fegyelmezhető – írják a szerzők. Tehát fegyelmezés előtt mutatnunk kell, hogy szeretjük őt. (Ez pedig egy az egyben összecseng azzal, amit az „Integrált fegyelmezési szemlélet” képvisel.) A gyerekek viselkedésének két pozitív irányító módszere, amit ajánlanak a szerzők a kérés és a gyengéd testi ráhatás. Az általuk említett két kevésbé pozitív és csak ritkán és nagy körültekintéssel alkalmazandó módszer az utasítás, a büntetés, és a magatartás megváltoztatása. Ezeket röviden mind kifejtik a szerzők.
Ennek a résznek nagy értéke még, hogy tisztázza, hogy a gyerekek még máshogy - éretlenül és önközpontúan - szeretnek, mint a felnőttek, nekik elemi (lét)szükségletük, hogy szeretve legyenek.

A szülei szeretetét érző gyermek a tanulásra is motiváltabb. Fontos cél, hogy az iskolai feladatok elvégzése a gyermek felelőssége legyen, a szülő támogató segítőként álljon mögötte, de ne helyette oldja meg a házi feladatokat.

A harag az élet része, nem jó, vagy rossz, bár tény, hogy sok problémát tud okozni a családi életben. Saját példánkkal mutatva taníthatjuk meg, hogy a haragos (romboló) tetteknél jobbak a haragos szavak, amit a szülőnek érdemes és fontos kibírni, aztán jelezni, hogy látja, hogy a gyerek mérges. A szerzők szerint a teli szeretet-tank jelentősen csökkenti a dühös érzéseket és jeleneteket.


A te gyerekeidnek melyik a szeretetnyelve?